Koreográfus-táncművész diplomámmal, óvónői végzettséggel, 5 év pszichológiai tanulmánnyal, két fantasztikus felnőtt lány anyjaként, többszörös nagymamaként igen széles körben tapasztaltam meg, különböző korú és sorsú emberek problémáit.
Életemben mindig is az emberi kapcsolatokra fókuszáltam, kihívás számomra, ha mélylélektani történések, konfliktusokkal teli lehetőségek közül , egy jobb sors bontható ki. 20 éve tanítok különböző iskolákban, de még ma is katarzisként élem meg a gyermekek ragaszkodását, önzetlen szeretetét.
Régi vágyam teljesült, amikor 15 éve Budakeszire költöztünk, közösen egy házba a szülőkkel. Így lehetőségem nyílt arra, hogy a mai világban, sokak által képtelennek tartott, többgenerációs együttélést kipróbáljam. Közös cégünkben, krémeket, táplálék-kiegészítő cseppeket állítunk elő gyógynövényekből. Nem könnyű egy olyan családban, ahol mindenki irányító típus, de odafigyeléssel és türelemmel majdnem minden megoldható. Az együttélés sok előnye, közül az egyik, hogy megtanulunk alkalmazkodni, itt nem futamodhatunk meg, nem választhatunk más családot, mint házastársat vagy munkahelyet.
Férjemmel a 20 év kicsit sem felhőtlen, de szenvedélyes együttléte alatt bebizonyosodott számomra, hogy a konfliktusok és ezek megoldása, csak erősítik összetartozásunkat. Sokan az első problémánál váltanak ,és új kapcsolatba menekülnek, abban a tévhitben, hogy megúszták. De újra és újra ugyanazzal a helyzettel találkozunk, míg egyszer meg nem oldjuk azt helyesen. Ma már gyermekeim, apjaik és az új családtagok is könnyedén és szeretetben érintkeznek egymással. Hiszem, hogy egy jó kapcsolatban mindkét félnek fejlődnie kell, és néha jobb várni egy kicsit, mint a nagy rohanásban elsiklani a legszembeötlőbb lehetőségeink felett. Büszke vagyok családomra, mert igazán jó, őszinte és bizalmas kapcsolatban vagyunk mindannyian, akik nemcsak a fontos eseményekben vannak jelen egymás életében.
Fennmaradó időmben zongorázással és lányaimmal együtt, lovaglással kapcsolódom ki.
Meggyőződésemmé vált, hogy az életet nem túlélni, hanem a szó szoros értelmében élni kell. Sokan csúszunk oldalvágányra, leszünk saját életünk mellékszereplője, de a mi felelősségünk, hogy mit teszünk. Főként, ha gyermekeink is vannak, akik hibáink szenvedő alanyai. A lényegbeli különbség abban rejlik, hogy a megélt eseményeket hogyan dolgozzuk fel.